Bemutatkozás

Dr. Füredi Árpád

Ortopéd-traumatológus szakorvos, váll- és könyöksebészeti fókusszal. Célom, hogy minden beteg pontos diagnózist és világos, közösen meghozott döntésen alapuló kezelési tervet kapjon.

Rólam

Szakmai bemutatkozás

2018-ban szereztem általános orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen, ezt követően a szombathelyi Markusovszky Kórház Traumatológiai Osztályán helyezkedtem el, ahol jelenleg is dolgozom. Szakorvosképzésem során egy évet a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján töltöttem. 2024-ben ortopédia és traumatológia szakvizsgát tettem a Pécsi Tudományegyetemen.

Traumatológiai munkám során a kezdetektől fontosnak tartottam a folyamatos szakmai fejlődést. Az AO Trauma hazai és nemzetközi képzésein az alap- és haladó töréskezelés mellett a felső végtagi sérülések ellátására fókuszáló kurzuson is részt vettem.

A traumatológia mellett tudatosan a váll- és könyöksebészet irányába specializálódtam. Szakmai tudásomat hazai vállsebészeti képzések mellett számos európai kurzuson és kongresszuson fejlesztem tovább.

Szakmai fejlődésem meghatározó állomása volt a svájci Kantonsspital Aarau-ban teljesített váll- és könyöksebészeti fellowship. Ennek során az ortopédiai és traumatológiai klinika váll- és felső végtagi teamjének mindennapi munkájába kapcsolódtam be, a betegvizsgálattól és a terápiás döntéshozataltól a műtéti ellátásig. Az itt szerzett tapasztalat mellett különösen fontos volt számomra az a betegközpontú szemlélet, amelyben a kezelési döntések az adott beteg panaszaihoz, életmódjához, igényeihez és céljaihoz igazodnak.

A betegellátás mellett az oktatás is része szakmai munkámnak. Jelenleg gyógytornász hallgatók oktatásában veszek részt a Pécsi Tudományegyetemen, korábban mentőtiszt hallgatókat oktattam.

Szakmai háttér

Képzések

2026

Linkademy Educational Course – LINK Embrace Shoulder System, Madrid, Spanyolország

ConMed EEMEA Shoulder Class – Gent, Belgium

AO Trauma Course – Upper Extremity – Prága, Csehország

2025

Introduction Week – shoulder surgery training – Szent Magdolna Magánkórház, Budapest

AO Trauma Course – Advanced Principles of Fracture Management – Kranj,Szlovénia

Fellowship – Shoulder and Elbow Surgery – KSA Kantonsspital Aarau, Svájc

2024

Budapest International Shoulder Course – Semmelweis Egyetem, Budapest

2022

Advanced Trauma Life Support (ATLS) Course. Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ, Budapest

2019

AO Trauma Course Basic Principles of Fracture Management, Balatonfüred

Kurzusok

Szakmai háttér

2026

Csimborasszó könyök- és vállnap, Szombathely
Előadás: Glenoid anatomy

2025

Vállsebészeti haladó továbbképzés – hátsó instabilitás, Szent Magdolna Magánkórház, Budapest

International Poznan Course in Upper Extremity Surgery – Shoulder and Elbow, Poznań, Lengyelország

Vállsebészeti haladó továbbképzés – anatómiás protézis, Szent Magdolna Magánkórház, Budapest

Vállsebészeti haladó továbbképzés – rekonstruálhatatlan rotátorköpeny- sérülések, Szent Magdolna Magánkórház, Budapest

2024

Vállsebészeti haladó továbbképzés – vállprotézis, Szent Magdolna Magánkórház, Budapest

A Magyar Traumatológus Társaság 57. Kongresszusa, Pécs
Előadás: Dorsal wrist spanning plate case report

I. Felső Végtag Sebészeti Kongresszus, Bükfürdő
Előadások: Shoulder anatomy; Bristow vs. Latarjet; Ultrasound guided lavage

2022

A Magyar Traumatológus Társaság és a Magyar Ortopéd Társaság közös kongresszusa, Budapest

2021

A Magyar Traumatológus Társaság 54. Kongresszusa, Tapolca.
Előadás: Fascia iliaca compartment block

2019

A Magyar Traumatológus Társaság 53. Kongresszusa, Kecskemét

XXVI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés, Pécs
Előadás: Compartment syndrome case report

Váll- vagy könyök problémája van?

Kérjen időpontot kivizsgálásra — telefonon vagy az online űrlapon.